Az Isten fény, és a fény az élet és a szeretet
2015. december
A fény, mint kozmikus energia, számtalan napon és csillagon keresztül jut el hozzánk - a végtelen egyetemből – ide, a mi kis földünkre, ahol minden élőlény energiaforrásává válik. De e mögött a fizikai fény mögött létezik a spirituális fény, az alapvető életimpulzus, amely az egész világegyetemet megteremtette és kíséri, hisz Isten az fény, és a fény az élet és szeretet.

Az Élet hullámai
2015. november
Az élet hullámai kísérik az életünket, és már el sem tudnánk képzelni, milyen lenne az élet a világosság és a sötétség, és az évszakok megszokott váltakozásai nélkül. De ugyanígy kísér bennünket a szellemi Énünk spirituális érverése is, és mellettünk áll, amikor testet öltünk ezen a Földön, de akkor is, amikor visszatérünk a lélek otthonába, hogy ismét felkészüljünk a tapasztalatszerzésnek egy újabb ciklusára.

A kibontakozó élet
2015. október
Ahogy minden ember egyik napról a másikra, egyik életből a másikba halad tovább, hogy újra és újra felvegye és továbbvigye a munkáját, ugyanúgy tűnnek el és nőnek fel újból egész civilizációk. Mert minden inkarnálódó lélek azokkal a helyekkel és körülményekkel találkozik, amelyek által a következő lépéseit megteheti. A karmikus törvény sohasem követ el hibát! Sem akkor, amikor egyes embercsoportokat egymáshoz vezet, sem akkor, ha egyes emberek vagy nemzetcsoportok találkozását teszi lehetővé.

Eva Gostoni
- spirituális tanító és írónő gondolatai a fejlődés mindennapjainak lépéseiről, a múltban gyökerező személyiségünkről, a lélek egyre tudatosabb részvételéről az életben.