GONDOLATOK

A kibontakozó élet

Ahogy minden ember egyik napról a másikra, egyik életből a másikba halad tovább, hogy újra és újra felvegye és továbbvigye a munkáját, ugyanúgy tűnnek el és nőnek fel újból egész civilizációk. Mert minden inkarnálódó lélek azokkal a helyekkel és körülményekkel találkozik, amelyek által a következő lépéseit megteheti. A karmikus törvény sohasem követ el hibát! Sem akkor, amikor egyes embercsoportokat egymáshoz vezet, sem akkor, ha egyes emberek vagy nemzetcsoportok találkozását teszi lehetővé. Hisz az egyének és fajok fejlődési lehetősége, hogy mindig a magasabban fejlettek jönnek az alacsonyabb szintűekkel kapcsolatba, hogy mindenki azt folytathassa, amit már elkezdett, kijavíthassa, amit elrontott, és megtanulhassa megérteni, amit addig még nem értett meg. Az emberiség a fejlődése során, már a Föld legkülönbözőbb részeit népesítette be aszerint, ahogy a földgolyó egyre nagyobb és nagyobb területei váltak lakhatóvá. Az első nagyobb, már az emberhez hasonló faj, azon a kontinensen élt, ami ma az Északi-sark vidéke. És a források szerint az utánuk következő faj, az ázsiai földrész északi részét népesítette be.

A harmadik faj, az első nagy civilizáció, Lemuriában élt, ott ahol a mai Csendes-Óceán terül el, és Lemuria, Észak- és Dél-Amerika partjaitól egészen a mai Ázsiáig terjedt. A Csendes óceán ma látható elszórt szigetei pedig, az egykori Lemuria hegycsúcsai voltak. A lemuriai népek között nagyon nagyok voltak a különbségek: a primitívektől egészen a zsenikig, és közöttük – akárcsak napjainkban – végletes materializmus és önzés uralkodott, mind az ehhez tartozó irigységgel és háborúskodással együtt. De már ekkor is éltek emberek, akik felismerték a belső fényüket és tudásukat, és ezeknek a törvényei szerint éltek. Ezzel meg is alapozták az emberiség további útját.

„Mert amikor egy faj a ciklusa végére ér, felváltva vagy a tűz, vagy a víz pusztítja el. Nem egyik pillanatról a másikra, hanem százezer éves ciklusokon át, miközben fokozatosan kialakul a következő faj. Lemuria sorsát vulkánkitörések, földalatti rengések sorozata és a tengerfenék felszakadása pecsé-telték meg. Lemuria maradványai a mai Kaliforniának egy része, ugyanúgy Ausztrália az őslakóival, az elszigetelt állat- és növényvilágával, valamint a Csendes óceán szigeteinek egy része.”
Blavatsky: Titkos tanítás

A negyedik földrész, a negyedik nagy faj lakhelye, Atlantisz volt. Ez a hatalmas kontinens kiterjedt arra az egész területre, amit ma az Atlanti-óceán fed be. Az atlantisziak közül már sokan magasan fejlettek voltak, de jó részük mégis önös célok elérésére használta a képességeit, és még a természetet is uralni akarták. Így az atlantisziakat a varázslók hatalmas fajának is nevezhetnénk, akik a testvéreikkel állandó harcban álltak. Végül elérkezett az áradások ideje, amelyeknek leírása minden nép emlékeiben is megtalálható – a Bibliában Noé és az özönvíz a legismertebb összefoglalása a történteknek. Viszont a Platón által leírt, és így híressé vált Atlantisz-szigete már csak az utolsó maradványa volt ennek a földrésznek, amely a sokmillió éven át tartó áradások legvégén egy utolsó, hatalmas özönvízben tűnt el végleg.

De már a lemuriai kor közepén, tehát sokmillió évvel ezelőtt, egy, már lelki tudattal rendelkező csoport kezdte meg a fejlődését és az átemelkedést a harmadik fajból a negyedikbe. Tehát már az emberiségnek ebben a korai szakaszában is éltek néhányan, akik megalapították a Földünk első spirituális iskoláit. Idővel el is szakadtak a testvéreiktől, és spirituális vezetéssel távoli országokba mentek, amelyeket a későbbi özönvíz sem érintett. Így őrizték meg a már csírázó, spirituális magvakat a következő ötödik, vagyis az árja fajnak. Mindmáig is él egy legenda egy „Szent Szigetről” Ázsia közepén, a Himalája-hegységtől északra, ahol ma már csak kopár sivatag látható, de akkor még egy csodálatos szépségű terület volt, ami mint az Éden-kertje került az írásokba. Itt találtak később hazára azok is, akik az Atlantisz élet-halál harcából menekültek meg, és ezekből, az ítt tovább fejlődő atlantisziakból, lett a következő faj, vagyis az árja faj kezdete.

De miközben az időciklusok továbbgördültek, a Bolygónk felszíne is megváltozott. A Föld kérge megemelkedett, hegyek keletkeztek, a tenger visszahúzódott, és az egykor termékeny föld kiszáradt és a klíma elviselhetetlenné vált. Ezek azok az idők, amikor a népek nagy csoportokban vándorolnak tovább, és nyugaton, keleten vagy délen új hazát keresnek. Emigránsok hatalmas csoportjai keltek útra – a fajunk már e korai időszakában is – és a területekért újra és újra, óriási csaták dúltak. Tehát nemcsak egyetlen nép építette fel Közép-Ázsia civilizációját, hanem a mai, ötödik fajunk egymást váltó hullámai. De minden egyes civilizáció, az ébredő tudás egy-egy bölcsőjét jelentette. Tudást, amit aztán a világ addig kevéssé fejlett részeire is, mint a mai Kínába, Szibériába és Európába is tovább vittek.

Évezredeken át folytatódott a régi kultúrák új országokba való terjedése. De az idők során elhalványodtak a korai, ázsiai civilizációkról az ismeretek, míg végül már a hírük is csak a legendákban élt tovább, hisz minden új civilizáció, megváltoztatja a régit.
Az emigránsok egy csoportja Indiába is ment és ott alapított egy addig felülmúlhatatlan civilizációt és kultúrát, amelynek a szellemi befolyása egészen Egyiptomig, Kis-Ázsiáig és Európáig is elért. Egy másik csoport Egyiptomba ment, és ott az ottani őslakossággal keveredett. Ebből az egyesülésből egy olyan civilizáció alakult ki, amelynek nagyságát évezredeken át semmi sem tudta felülmúlni, és misztériumainak a hatása Perzsiában, Babilonban, Júdeában, Krétán, Görögországban és Rómában is elterjedt. Így a spirituális inspiráció minden nyoma az egyiptomi, és ezáltal a korai ázsiai civilizációkra vezethető vissza. Régi feljegyzésekben olvashatunk árja családokról, akik nomádként vándoroltak egyik országból a másikba, hogy felügyeljék a ménhírek és dolmenek – az állatövet jelképező hatalmas kőépítmények – építését. Hisz Földünk minden emlékműve, temploma és csatatere, a történelem egy-egy fejezete, és így a mi saját múltunk szimbóluma is.
Tehát a mi mai ötödik, úgynevezett árja fajunk, már az atlantiszi kivándorlókkal kezdődött el, épp úgy, mint ahogy a hatodik faj csírái is már most, itt közöttünk, még az ötödik faj ciklusának a közepén, kezd már el kifejlődni.

A sötétbőrű emberek is, ugyan még a gyermekkorát élő fajhoz tartoznak, de ők is hivatottak, a világtörténelem jövőjében még fontos szerepet átvenni. De a fekete bőrűek akkorra már nem lesznek feketék, mert addigra már sok emberfajtával keveredtek. És a fajok keveredésének ez a folyamata már meg is kezdődött dacára, a fehér ember törvényeinek, amivel remélték ezt feltartani. De az új, a hatodik faj kialakulása már elkezdődött és folyamatban van.

És ha most, ezekkel a gondolatokkal visszatekintünk, a látószögünk kiszélesedik és felismerjük a sors fogaskerekeinek végtelen forgását. Hisz mindannyian már a kezdet kezdetétől is részei vagyunk, az emberi életek hullámzásainak, és a számtalan inkarnációk és újrakezdések a mi saját történelmünk is. Tehát mindaz, amit az emberiség már elért, a mi eredményeink is, és mindaz, amit visszahagyott, a mi fájdalmaink is. Hisz részei vagyunk mindannak a sok-sok kis ciklusnak, amelyekből a mi saját kis ösvényünk is született, és felismerjük, hogy ezek a látszólag állandóan ismétlődő körök iránya, egy fokozatosan kibontakozó spirál mentén halad, ami egyre magasabb síkokra vezet.