2016. december 1.

A fény, ami az utunkat mutatja

A fény a Földünkön újra és újraszületik, hogy ne csak megtaláljuk a lélek útjait, de járhassunk is rajtuk. Mert az életünk egyik legfontosabb feladata, hogy kiépítsük a lélek és a személyiség közötti kapcsolatunkat. Ez az evolúciós kibontakozásunk vagy az anyagtól a szellemhez jön létre, vagy pedig a szellem valósul meg lépésről lépésre az anyagban. Ez a két eltérő út két különböző spirituális irányt is hozott létre: a felfelé tartó és a lefelé vezető utat.

A felfelé tartó ösvény kizárólag az ég felé irányul – legtöbbször puritán, aszketikus, megveti a testet, az érzékeket, a szexualitást és a földi életet, mert a megváltást keresi „egy olyan birodalomban, amely nem erről a világról való”. A korai judaizmusban és a korai kereszténységben élő emberek, de még a legtöbb gnosztikus számára is az anyagi világ illuzórikusnak, romlottnak és bűnösnek számított, a megváltás pedig csak azáltal volt lehetséges, ha törekszünk a mielőbbi „felemelkedésre az Egyhez”. Ez a bevésődés több mint 2000 éven át volt érvényben, de az újkor beköszöntével, a reneszánsszal, az Istenhez való kapcsolatunk is megváltozott. Ez az idő volt a materializmus, a fogyasztási- és szexuális mámor kialakulásának a kezdete. A többség számára nem is léteztek többé magasabb rendű igazságok, csak az anyagot, a megfoghatót ismerték el, és az ősi Föld-vallások újra felébredtek.

A lefelé vezető ösvény képviseli az ellenpólust, amelyben a Föld, a test, az érzékek és a szexualitás került a középpontba. Istennel a természetben, az élet megnyilatkozásaiban találkoztunk, és minden napkeltében, minden holdkeltében megéltük a szellem áldását.

Így alkotott a világ két teljesen különböző Istenhez vezető utat, és ez a két eltérő irány ma is egymással szemben áll és egymással küzd. Mert az emberiség újra és újra elfelejti, hogy a kétpólusú világunk kettős tapasztalási utat is igényel. A felfelé tartó ösvényen a személyiség tanulja meg fegyelmezni magát, képezni az érzékeit, és élesíteni a gondolatait, hogy Istent és a törvényeit jobban megértse. Ezzel szemben a lefelé vezető ösvényen megtanuljuk Istent, az anyagon keresztül is megtalálni. Egy út, amin készek vagyunk a szenvedély völgyeit is végig járni, tanulva harcolni és veszíteni, szenvedni, kételkedni és elengedni, de elfogadni és megérteni is, ami által a szenvedésben is felismerjük, Isten szeretetét. De hány ezer megtestesülésen át vezeti az életünket a vágy, míg a fejlődésünk ki nem bontakozik, és meg nem kezdődik a lélek-utak megértése.

Most tehát a feladatunk, hogy úgy a felfelé tartó, mint a lefelé vezető ösvényt egyesítsük. Ami annyit jelent, hogy az ősi tanok értékeit éppúgy elfogadni, mint az élet mindennapjait, és ezáltal az Eget is, és a Földet is, a magunk mélyén, egyensúlyba hozni. Milyen fontos felismerni, hogy a „felfelé tartók” hagyományai és a „lefelé haladók” ősi útjai egymást kölcsönösen kiegészítő tapasztalatokat és tanulási utakat jelentenek. Ezért fel kellene végre hagynunk azzal, hogy igyekszünk kölcsönösen meggyőzni egymást, hisz ezzel a háborúk brutalitását csak még jobban fokozzuk.

Harmóniát csak a felfelé tartó és a lefelé haladó áramlat összehangolásával érhetjük el. A Földre visszavezető ösvény, az az út, amin a már kibontakozott személyiség, lehetővé teszi a lélek számára, hogy tapasztalatokat szerezzen. Ennek megfelelően, a felfelé tartó íven a lelket már nemcsak az égi otthon iránti honvágy tölti be, hanem az arra irányuló vágy is, hogy az újonnan szerzett képességeit másokkal is megossza.

Mert ez a két irány ugyanannak a körnek a két része. Az ember akkor éli meg a lefelé, a Föld felé vezető ívet, amikor a lelke ismét készen áll arra, hogy egy új személyiséget építsen fel, egy új feladatot vegyen át. Aztán ezekből a tapasztalatokból jönnek létre a lélek új értékei, a felfelé írányúló úthoz. És mindkét utunkon kísérnek, úgy az Ég, mint a Föld szeretete is.

És a fény újra és újra eljön a Földre, hogy megvilágítsa az utat, és erősítse a szeretetre való képességünket. De az idők, minden lépéssel változnak, és ezzel együtt az is, hogy mi az, ami minket vonz. Így válunk egyre inkább képessé azt is „értékesnek” tartani, amit eddig még nem is ismertünk, és egyre erősebb lesz az a fény, amivel találkozunk. Úgy tűnik, mintha elkezdenénk felnőttebbé válni, mintha egy új érzés, egy felelősségteljesebb szeretet ébredne fel bennünk: az utunk, a Földünk és a ma olyannyira szenvedő emberiség iránt. És a szívünk érzi az Ég közelségét.

Eva Gostoni

  • spirituális tanító és írónő gondolatai a fejlődés mindennapjainak lépéseiről, a múltban gyökerező személyiségünkről, a lélek egyre tudatosabb részvételéről az életben.

IMPRESSZUM

Copyright © Eva Gostoni · HUM-Verlag · Steinstrasse 56 · CH-5406 Rütihof-Baden. Amennyiben más megjegyzés nincs megadva, ennek a honlapnak minden tartalma Eva Gostoni tulajdonát alkotja.

FELTÉTELEK

A szövegek, képek és grafikák a szerzői jog hatálya alá esnek. Minden jogot fenntartunk. Nem vállalunk felelősséget olyan idegen oldalak tartalmáért, amelyek ezen az oldalon keresztül kerülnek letöltésre.

KÖZÖSSÉG

 

Copyrights © 2015. Eva Gostoni | Minden jog fenntartva | W3layouts