2017. július 1.
Az élet törvénye a változás V.
Ha a múltunkat ismerjük, megértjük a mát is. Két különböző életkor lakik bennünk Egy földi élet során nemcsak fizikailag növekszünk, lelkileg is lehetőségünk van érni, és minden egyes életben tanulni valamit. Fizikai életünket kisgyermekként kezdjük, aztán megéljük a pubertást, később pedig a felnőttkor lépcsőit, míg végül elérjük az időskort. Ugyanígy érik lelkünk is a gyermekitől a belső felnőtté válásig, ám ehhez végtelenül sok inkarnációra van szükség, hisz lelki képességeink csak tapasztalataink „esszenciáján” keresztül alakulnak ki.Így növekszünk és fejlődünk minden földi életünkben, egyrészt fizikailag, másrészt lelkileg, vagyis egyszerre két síkon. Fejlődünk, mint személyiség, lélekként pedig egyre érettebbek leszünk. Fizikai korunk a testünk által válik láthatóvá, lelkünk kora pedig a viselkedésünkön keresztül. De ez a bennünk lévő „kettősség” gyakran hatalmas különbségeket mutat fel, különösen, ha kívülről nézve már sikeres emberek vagyunk, ám lelkünk még egy kisgyermek korában van. Mert akkor viselkedésünk is még egy kisgyermekéhez hasonlít. Ha viszont lelkünk már idősebb, akkor ennek a földi „kettősségnek” már a kezdete sem lesz egyszerű számunkra. Hiszen eleinte még sok emléket hordozunk magunkban a múltunkból, ám ehhez hirtelen – ha csak átmenetileg is – egy aprócska test társul, ami lehetőségeiben még nagyon korlátozott. Ennek a kicsi gyermeki testnek a korlátozottságát elviselni – ez lesz ennek az életnek az első feladata. Ez az oka annak, hogy néhány csecsemő olyan sokat alszik, hiszen lelkünknek még időről-időre szabadságra van szüksége.
Ez a bennünk lévő kétféle életkor a fő oka annak, hogy nem vagyunk egyformák, hogy gyakran nem úgy viselkedünk, mint ahogy azt a fizikai korunk alapján elvárnák. A nevelés ezen nem tud változtatni, az csak meggátolni vagy elősegíteni tudja azt, ami rendelkezésre áll, de a lélek fejlődési állapotán változtatni nem tud. Hisz nem a fizikai, hanem a belső kor dönt arról, hogy egy ember mire alkalmas, vagy mire áll készen.
Így viselkedésünk árulja el a mentalitásunkat, a belső életkorunkat. Mert a belső tartásunk, beállítottságunk, tetteink és gondolataink, érdeklődésünk és szokásaink mind lelkünk érettségével függenek össze. A gyermeki viselkedéshez pedig olyan tulajdonságok tartoznak, mint az önzőség, az énközpontúság, a szeretet és az ajándékok elvárása, az elképzelésekhez való ragaszkodás és a tulajdonnal való azonosulás. De a harciasság és az önfejűség, az agresszivitás és a rombolás is, vagy ezek másik oldala, az önsajnálat és az érzelgősség, a kényeskedés, és ezek nyomán a bosszúvágy és a gyűlölet is. Ezek mind a gyermeki viselkedés egyértelmű tünetei.
Ám ahhoz, hogy elérjük a belső érettséget, hosszú utat kell bejárnunk. Életek ezreire van szükség, hogy egyre belátóbbak és segítőkészebbek legyünk, hogy egyre inkább képessé váljunk a szeretetre, és már ne csak és kizárólag saját magunkra gondoljunk. De a belső átalakulás útja hosszú, és mindezekre a tapasztalatokra szükségünk van ahhoz, hogy felnőttebbé és érettebbé váljunk.
Mindenekelőtt azonban a szeretetre való képesség az, ami meghatározza a mentalitásunkat. Hisz hosszú ideig – mint a kicsi gyermekek – csak azt akarjuk szeretni, amivel azonosulni is tudunk, és amivel teljesen egynek tudjuk érezni magunkat. A következő lépcső aztán a birtokolni vágyó szeretet, amikor az, amit szeretünk, csakis a miénk kell, hogy legyen. A következő állomás a szeretet „senkiföldje″, ahol nincs szükségünk senkire, nem szeretünk senkit, és megelégszünk önmagunkkal. A valódi szeretet először akkor születik meg, amikor képessé válunk megnyitni magunkat mások felé, miközben azt is érezzük, hogy mikor kell háttérbe húzódnunk. Ha a szeretetnek egy újfajta érzése ébred fel bennünk, az olyan szeretet lesz, amit nemcsak, hogy készek vagyunk megosztani, hanem erre egy mélyről jövő vágy is él bennünk.
De minden egyes fokozat a növekedésünkhöz tartozik, egyetlen szintet sem hagyhatunk ki, és miközben az egyik létrafokon állunk, már a következőre készülünk fel. Tehát nemcsak hogy mindannyian ugyanolyanok vagyunk, de ugyanazt az utat is járjuk, akkor is, ha fejlődésükben sokan még egy olyan lépcsőn állnak, amit mi már rég magunk mögött hagytunk.
Földünkön legtöbbünknek még fiatal a lelke, ám az eredetünk közös. Ugyanaz a szellem vezeti a fejlődésünket és ugyanaz a célunk. Az emberek közötti egyenlőtlenség főleg az eltérő belső korokból adódik, ami viszont lehetőséget ad az egymástól való tanulásra. Sajnos sokan bezárják a szívüket testvéreik előtt, ha azok másfajta helyzetben vannak, vagy másik rasszhoz, másik nemzethez tartoznak. Pedig a lélek szempontjából ezek valójában nagyon felszínes különbségek.
Hiszen mindannyiunk élete ugyanabból a forrásból fakad, mindannyian egy család részei vagyunk, és együtt, egyre tudatosabban járjuk a felismerések útjait.
Eva Gostoni
- spirituális tanító és írónő gondolatai a fejlődés mindennapjainak lépéseiről, a múltban gyökerező személyiségünkről, a lélek egyre tudatosabb részvételéről az életben.
KORÁBBAN
- 2017. július
- 2017. június
- 2017. május
- 2017. április
- 2017. március
- 2017. február
- 2017. január
- 2016. december
- 2016. november
- 2016. október
- 2016. szeptember
- 2016. augusztus
- 2016. július
- 2016. június
- 2016. május
- 2016. április
- 2016. március
- 2016. február
- 2016. január
- 2015. december
- 2015. november
- 2015. október